“Két módja van a tudás megszerzésének: az egyik a közvetlen tapasztalat a másik pedig a külső forrásokból szerzett tudás. A saját tapasztalás útján szerzett tudás teljes, magától értetődő és kielégítő.
A tudás, amit külső forrásokból szereztünk, nem kielégítő és bizonyítékokra van szükség érvényessége igazolására. Egyedül a közvetlen tudás tekinthető érvényesnek, minden más tudás töredékes.”
Forrás:
Consciousness and Knowledge, Swami Rama
Szvámi Adzsaja számos olyan könyv írója, társszerzője vagy szerkesztője, amely a keleti és nyugati emberkép integrálásán nyugszik, például: Jóga Pszichológia: Gyakorlati meditációs útmutató, Kelet és Nyugat pszichoterápiája, Az egész ember gyógyítása, Jóga és Pszichoterápia. Könyvei közül egyetlen egy, a Jóga és Pszichoterápia jelent meg magyarul.
Szvámi Ráma és Szvámi Adzsaja
A Jóga és Pszichoterápia című könyv Szvámi Ráma, Rudolph Ballentine és Szvámi Adzsaja közös munkája. A könyv ötlete akkor született meg bennük, amikor egy himalájai elvonulásról érkezve egy dzsipben beszélgetek a jógamester-tanítvány és a terapeuta-kliens viszony hasonlóságairól és különbségeiről. Kisvártatva egy egész csokor fogalmat megvizsgáltak, ami a jógában és a modern pszichoterápiában egyaránt megjelent. Nem sokkal később Szvámi Ráma komolyan biztatni kezdte két társát, hogy írjanak erről egy könyvet. Az elkövetkezendő két évben hajnalig tartó beszélgetések során, illetve a saját gyakorlással rendezték át újra-és-újra gondolataikat, s próbáltak meg kialakítani egy átfogó elméletet az ember fejlődése és kiteljesedése szempontjából.
Ezen a hihetetlen izgalmas úton és folyamatban követhetjük őket a Jóga és Pszichoterápia című könyv hasábjain.
“A jóga a legősibb folyamatos rendszer, mely az önkéntes fizikai és mentális önuralommal, s a módosult tudatállapotokkal foglalkozik. A jóga pszichológiájában központi helyet foglal el az az elmélet, miszerint több különböző létezési szint van, és mindegyik képes megfigyelni és ellenőrizni az alatta lévőt. Számos ilyen szint létezik a mindennapi gondolkodás síkján túl. A jóga és meditáció munkája és játéka e magasabb szintek szisztematikus felfedezése, fejlesztése és a velük való kísérletezés.”
“A jóga pszichológia azon az elméleten alapszik, hogy a létezésnek rengeteg szintje van. Mindannyian tudatában vagyunk egy „testnek és elmének”, de ezek, a keleti gondolkodás szerint, csak részei a teljes egésznek. Ez csak kettő a számos különböző szintből, melyek mindegyikének megvan a maga rendszere és működési területe. Mindegyik egy bizonyos kvalitást ad tudatunknak abban a pillanatban, hogy tudatosítjuk, és fogalmaiban gondolkodunk.
Még a képzetlen elmének sem teljesen idegen ez a gondolat. Általában beszélünk „test-tudatosságról”, vagy így fogalmazunk: “elveszett a gondolataiban”. Tudatosítunk egy működési szintet az elme fölött, amely letekint, és megfigyeli azt, mikor ilyeneket mondunk: „Ma nem gondolkodom világosan”, „Nem tudom kiverni ezt a gondolatot a fejemből”. Gyakran úgy gondolunk a testünkre, mint valamire, amit használunk. De ritkán nézünk szembe a logikus következtetéssel, hogy az elménket is így „használjuk”. Az a részünk, amely megfigyeli a gondolatainkat, képes megtanulni a szabályozásukat, ellenőrzésüket, használatukat is.
Jóga és Pszichoterápia – Szvámi Adzsaja, Rudolph Ballentine, és Szvámi Ráma könyve sajnos jelenleg nem kapható Magyarországon. Letölthető viszont egy pdf verzió innen:
http://jogapszichologia.hu/blog/joga-es-pszichoterapia-letoltes/
A jóga pszichológiájában központi helyet foglal el ez az elmélet, miszerint több különböző létezési szint van, és mindegyik képes megfigyelni és ellenőrizni az alatta lévőt. Számos ilyen szint létezik a mindennapi gondolkodás síkján túl. A jóga és meditáció munkája és játéka e magasabb szintek szisztematikus felfedezése, fejlesztése és a velük való kísérletezés.
A leírásokban öt fő szint jelenik meg. Az ősi iratokban „burkoknak” nevezik ezeket, mivel a fejlettebb szint az előzőn belül található. Minden burok beborítja és elhomályosítja a szubtilisabb tudatszintet, amit magában foglal. Ez az öt szint vagy burok átíveli az emberi természet teljes spektrumát. Az általuk formált folytonosság egyfajta lépcsőzetes létrát alkot, ami minden fejlődés és növekedés alapja. Ebbe a keretbe belefér a fejlődéselmélet, a terápiás folyamat, a filozófia, vallás és művészet minden aspektusa, ami az ember magasabb képességeinek kibontakoztatására koncentrál.
A növekedés egységes folyamat: a biológiai evolúció az egysejtűtől az emberig, a pszichológiai evolúció a gyermektől a felnőttig, a terápiás evolúció a mentális betegségtől az egészségig és az egyetemes tudatosság fejlődése a misztikumban, mind beletartoznak ebbe a növekedési folyamatba. Mindegyikük a hosszú út egy lépésével foglalkozik. Mindegyik az egésznek egy részletét írja le. Ebből a nézőpontból nagyon hasznos és lényeges a létezési szintek vagy burkok fogalma. Ez talán az egyetlen olyan keret, melyen belül az ember összehasonlíthat és ütköztethet olyan különböző területeket, mint a jóga, a biofeedback, az álomkutatás, az orvostudomány és a pszichoterápia. Ez a többszintes elmélet kényelmesen magában foglalja mindezeket.
Az első fejezet a fizikai testtel foglalkozik, azzal, hogy a jóga ászanák, a bioenergetika, a Rolfing hogyan hat pszichológiai felépítésünkre. A biofeedback számunkra egy módszer, mely megtaníthatja az embereket arra, hogy tudatosítsák és megtanulják ellenőrizni a testnek azon területeit, melyeket akaratlagosan eredetileg nem tudtak befolyásolni. Az ősi jógik mesterien uralták ezt a folyamatot. Jelentősége nem a szenzáció, hanem a szerep, amit a belső állapotok tudatosításában betölt.
A második fejezetben arról a világról van szó, amely megnyílik a belső folyamatokat tudatosító emberek előtt. Szót ejtünk a légzésről és az energiáról, arról a szintről, amely intim összeköttetést jelent a test és a tudat között. A jóga pszichológiának ez az aspektusa a légzési ritmusokkal, valamint ezeknek a belső folyamatokra és a tudatra gyakorolt hatásával foglalkozik. A jóga tudománya megfogalmazza, hogy a látens energia koncentrálása, felhalmozása és irányított kiengedése adja a kulcsot a magasabb tudatállapotok eléréséhez és integrálásához. Ez az energia annyira szubtilis, hogy nem is észleljük azonnal. Szó lesz arról, hogyan alkalmazhatjuk a légzés tudományát az energia konzerválására és fókuszálására mind a fizikai, mind a tudati síkon.
A harmadik fejezet a harmadik burokkal, az elmével foglalkozik. A jóga szembeállítja az elme megfigyelésének nyugati módszerét, mely a viselkedést vizsgálja a jóga módszerével, melyben közvetlen tapasztalatok, befelé fordulás útján, meditációs technikák segítségével dolgoznak. Míg a nyugati pszichológia elsődleges célja az ego erősítése, a jóga pszichológiája hangsúlyozza, hogy az ego csak egy lépés a fejlődés útján. Amit gyakran „magasabb tudatállapotnak” és „misztikus jelenségnek” neveznek, valójában az emberi fejlődés további kiteljesedése. Éppolyan titokzatos egy hétköznapi felnőtt számára, amilyen titokzatos egy gyermeknek a felnőttek megértése. Ezt az egyszerű, de mély és kitartó, négyezer évvel ezelőtti, a Védákból eredő pszichológiát körvonalaztuk, és párhuzamba állítottuk a modern pszichológia koncepcióival. Az olyan kifejezések, mint „lélek”, „akarat” és „szokás” új értelmet nyernek. Megvizsgáljuk őket e pszichológia fogalmaival, melynek célja, hogy elvezesse az egyént a magasabb tudatállapotokhoz.
A 4. fejezet túlmutat az elmén és bepillant a nyugati pszichológia azon rendszereibe, melyek a módosult tudatállapotoat tanulmányozzák. Jung és Freud pszichológiája egyaránt utat mutat a „tudattalan”, vagyis az elme ismeretlen területeinek felfedezéséhez. Olyan utakat, ahol ez az ismeretlen réteg határt von a hétköznapi tudat és az azon túlmutató szintek közé. A következő burok akkor nyilvánul meg, amikor kifinomul egy non-verbális , megkülönböztető képesség, melynek alkalmazását gyakran a képzelet területén tapasztaljuk meg.
A következő, ötödik fejezetben megvizsgáljuk, hogyan kapcsolódik e megkülönböztetési képesség és „passzív akarat” további fejlődése az úgynevezett „üdvállapot” kialakulásával. Jó okunk van feltételezni, hogy ez az üdvállapot az emberi tudat természetes hajlama, és megtapasztalása mindannyiunk belső szükséglete. Az alvással kapcsolatos jelenlegi kutatások összeegyeztethetőek azzal az ősi megfigyeléssel, hogy mély alvásban az ember részlegesen megtapasztal magasabb tudatállapotokat. A tudat állapotváltozásait az éberből az alvásba, majd a mély vagy álomtalan alvásba, a biofeedback területéről ismert alfa, théta és delta hullámok rendszerében kifejezve vizsgálják. Szó lesz egy negyedik lehetséges tudatállapotról, mely az előző három integrálásának eredménye, és amely a legmagasabb emberi fejlődési lépcsővel kapcsolatos. Bemutatjuk e tudatállapot leírását az ősi indiai szövegekből.
Az öt burokban nyugszik a tiszta tudatosság. A jóga összehasonlítja a tudatosságot a pszichózis állapotával, amellyel néha összekeverik, mert mindkettő radikálisan különbözik a hétköznapi tudatállapottól. Amikor azonban a növekedés és fejlődés nézőpontjából vizsgáljuk, világossá válik, hogy a spektrum két ellentétes oldalán foglalnak helyet. A tudat fejlődésének hosszú folyamata, mely e két véglett között halad, egy hétlépcsős ciklusban fogalmazódik meg. Láthatjuk, mekkora segítség a pszichoterápia folyamata, és hogyan vezet betegséghez, ha ez a folyamat nem tud végbe menni.
Végül a csakrákra koncentrál, a tudatosság hét központjára, melyek előtérbe kerülnek a meditáció folyamata alatt. Ezek adják meg a belső valóság struktúráját, melyen belül az ember felfedezheti önmagát, és kifejlesztheti magasabb tudatállapotait. Minden csakra meghatározott viselkedéssel jár, ha az energia egy-egy csakrában koncentrálódik. Bemutatjuk minden csakra pszichológiai vonatkozásait, és annak következményeit, ha sikeresen vagy sikertelenül egységesítjük a csakrák ellentétes oldalait. Megvizsgáljuk, mi okból érdemes meditálni a különböző csakrákra. Láthatjuk, hogyan vezetett az egységes, érthető nyugati pszichológia hiányához az, hogy nem vettünk tudomást a felsőbb csakrákról.”
Jóga és Pszichoterápia – Szvámi Adzsaja, Rudolph Ballentine, és Szvámi Ráma könyve jelenleg nem kapható Magyarországon, letölthető viszont egy pdf verzió innen:
Szvámi Adzsaja szeptemberi magyar workshopjaira és előadásaira még lehet jelentkezni! Részletek: Jóga és pszichoterápia programok
Jóga és Pszichoterápia letöltés – Szvámi Adzsaja, Rudolph Ballentine, és Szvámi Ráma könyve. A Jóga és Pszichoterápia című könyv Szvámi Ráma, Rudolph Ballentine és Szvámi Adzsaja közös munkája. A könyv ötlete akkor született meg bennük, amikor egy himalájai elvonulásról érkezve egy dzsipben beszélgetek a jógamester-tanítvány és a terapeuta-kliens viszony hasonlóságairól és különbségeiről. Kisvártatva egy egész csokor fogalmat megvizsgáltak, ami a jógában és a modern pszichoterápiában egyaránt megjelent. Nem sokkal később Szvámi Ráma komolyan biztatni kezdte két társát, hogy írjanak erről egy könyvet. Az elkövetkezendő két évben hajnalig tartó beszélgetések során, illetve a saját gyakorlással rendezték át újra-és-újra gondolataikat, s próbáltak meg kialakítani egy átfogó elméletet az ember fejlődése és kiteljesedése szempontjából.
Olvass többet a könyvről: Jóga és Pszichoterápia
Jóga és pszichoterápia
Az Élet a Himalája Mestereivel egy különleges könyv Szvámi Ráma személyes tapasztalatairól, mely Mahatma Gandhi, Rabindranath Tagore, Sri Aurobindo, Ramana Maharishi valamint számos himalájai bölcs életét, tanításait mutatja be. A kötetet Szvámi Adzsaja állította össze, többek között a hajnalig tartó beszélgetéseik során magnóra vett anyagokból. Letöltés a lejjebb található linkre kattintva.
Élet a Himalája mestereivel
Szvámi Ráma a 20. század egyik legnagyobb szellemi tanítója volt. Mesterei biztatására érkezett Amerikába, hogy népszerűsítse a jóga bölcsességeit. Itt találkozott Szvámi Adzsajával, aki egy vele készült interjúban így mesél erről: “Swami Ráma arra biztatott, hogy alapítsak meditációs központot a városban, ahol akkoriban éltem. Gyakran jött hozzám látogatóba, és tartott workshopokat az érdeklődő hallgatóknak. Minden ilyen alkalommal nálam szállt meg hétvégén, és éjjelente tanított. Rendszeresen hajnal 3-4-ig beszélgettünk. Hihetetlenül szerencsésnek éreztem magam, hogy ennyi figyelmet kapok. Az együtt töltött idő alatt sztorikat mesélt gyermekkoráról, arról, hogy milyen volt a saját gurujával, és más spirituális mesterekkel. Magnóra vettem ezeket a roppant izgalmas beszámolókat, amelyek később egy könyvvé álltak össze: Élet a Himalája mestereivel lett a címe. Őt tekintem a spirituális apámnak, és úgy éreztem, benne találtam meg azt a vezetőt, akit egész életemben vártam. Később ő avatott szvámivá a Gangesz partján.”
A könyv letölthető erről a linkről. A forrás a dropbox internetes oldal, a linken található anyagért felelősséget nem vállalunk.
Szeptemberi, első magyarországi látogatása során személyesen is meghallgathatjuk Szvámi Adzsaja beszámolóját, hogyan született ez a könyv Szvámi Rámával:
Élet a Himalája mestereivel
Bevezetés – Szvámi Adzsaja
I. Szellemi nevelés a Himalájában
II. A mester tanít
III. A közvetlen tapasztalás útja
IV. Az alázat megtanulása
V. A félelem legyőzése
VI. A lemondás útja
VII. Különféle utak tapasztalatai
VIII. A nagy vallásokon túl
IX. Isteni védelem
X. A tudat erői
XI. Gyógyító erő
XII. A mester kegyelme
XIII. Uralom élet és halál felett
Apám közismert, tanult szanszkrit-tudós volt, valódi szellemi ember. Falujában leginkább bráhmanák éltek, akik eljöhettek hozzá tanácsot kérni, és tanulhattak nála. Szüleim szerényebb vagyonnal rendelkeztek és nagylelkű földbirtokosok voltak, apám nem maga szántotta földjeit, de a termést megosztotta azokkal a munkásokkal, akik neki dolgoztak.
Élet a Himalája mestereivel – az angol nyelvű könyv borítója
Apámnak egyszer fél évre nyoma veszett, senki sem tudta hová tűnhetett. Családja arra a következtetésre jutott, hogy vagy meghalt, vagy egy lemondott rendbe lépett. Valójában arról volt szó, hogy hosszabb időre visszavonult, mert gondjai támadtak spirituális gyakorlataival. Intenzív meditációba merült a Haridvarhoz közeli Mansa Devi-hez tartozó erdőben. Mesterem, aki egy útja során Mansa Devi-n haladt keresztül, egy este pont arra vetődött, ahol apám meditált. Apám, mesterem láttán azonnal tudta, hogy gurudévája talált rá. A mester és tanítvány közti efféle kezdeti kontaktusban, a két szív egymásra érez, és spontán módon megnyílnak egymás felé. Ez egyetlen pillanat alatt megtörténhet. Rögtön kommunikálni kezdtek egymással, tettek és szavak nélkül is. Mesterem egy hétig maradt ott, útmutatást adva apámnak, majd végül utasította, hogy térjen vissza otthonába. Szüleim 1700 méteres magasságban éltek Uttar Pradesh hegyei között.
Anyám közben feladta a reményt, hogy apám valaha is visszatér és komoly vezeklő gyakorlatokba kezdett.
Amikor apám hazatért, beszámolt anyámnak az őt Mansa Devinél beavató mesterrel történt találkozásáról és vele kapcsolatos tapasztalatairól. Azt mondta anyámnak, hogy a mester szerint, lehet, hogy ők már negyvenharmadik és hatvanadik évükben járnak, de fiúk születik majd, aki szintén a mester követője lesz.
Mesterem két évvel később felbukkant a hegyek közül és elment meglátogatni szüleimet. Amikor megérkezett, apám éppen vacsorázott, és anyám nyitott neki ajtót. Anyám, anélkül, hogy tudta volna ki érkezett, arra kérte, hogy várjon egy kicsit, mert férje éppen vacsorázik, és ő éppen most tálal. A vendég érkezését hallva, apám felugrott az asztaltól és az ajtóhoz sietett. Mesterem azt mondta:
Nem enni jöttem, vagy azért, hogy a vendégszeretetekkel éljek. Mást szeretnék tőletek.
Mindenem a tiéd – mondta erre apám.
A fiadra van szükségem.
A mi korunkban valóságos csoda lenne, ha fiúnk születne, de ha így esne, a tiéd lesz – válaszolták szüleim.
Tizennyolc hónapra rá megszülettem. Azon a napon, amikor megszülettem, mesterem megjelent a házunknál, és megkérte anyámat, hadd vehessen a kezébe. Anyám, újszülött gyermekét védelmező anyaként vonakodott teljesíteni mesterem kérését, de apám arra kérte, tegyen eleget neki. Mesterem, miután néhány percig a kezében tartott, visszaadott anyámnak és a következő szavakkal fordult hozzá:
Viseld gondját; később megint eljövök majd, és magammal viszem.
Mesterem három évvel később tért vissza és egy jobb fülembe suttogott mantrával avatott be. Mondtam neki, hogy én már ismerem ezt a mantrát, és mindig is emlékeztem rá, mire így válaszolt:
Tudom. Csak megerősítettem azt, amire emlékszel.
Kisgyermekként egyáltalán nem kötődtem a szüleimhez, hanem mindig mesteremre gondoltam és folyamatosan tudatában voltam a jelenlétének.
Olyan sokat gondoltam rá, hogy szüleim néha már idegennek tűntek a szememben. Mindig azt gondoltam magamban: „Nem ehhez a helyhez és nem ezekhez az emberekhez tartozom.” Anyám időről időre megvizsgálta a jobb fülemen található lyukat, ami már születésemtől fogva ott volt. Jel volt ez, amit mesterem már születésem előtt megjósolt. Anyám időnként könnyezve mondogatta: „Egy nap elhagysz minket, elmész innen.” Szerettem szüleimet, de valójában nagyon vártam már azt a napot. Már – életkoromhoz képest – nagyon korán visszaemlékeztem arra, hogy életem célja korábbi életem befejezetlen küldetésének lezárása. Gyermekként tisztán emlékezetemben éltek még előző életem részletei.
Minden este felébredtem, mert mesterem rendszeresen, újra és újra megjelent álmaimban. Ez felizgatta, és aggodalommal töltötte el szüleimet, akik papokkal, orvosokkal és asztrológusokkal tanácskoztak a dologról, hogy rájöjjenek, mi bajom lehet, de mesterem egy küldönc útján megüzente nekik, hogy ne aggódjanak, mert nincs semmi bajom.
A faluban, ahol éltünk lakott két idős özvegyasszony, akikkel sokszor elüldögéltem, jövőbeli terveimről beszélgetve. Nagyon jámboréletű emberek voltak. Folyton azt ajánlgatták, hogy menjek el középiskolába tanulni. Végül is rábeszéltek a dologra, de hamarosan otthagytam az iskolát és nem mentem vissza többé. Úgy éreztem, hogy semmi hasznom nem származik belőle, ha időmet egy efféle iskolára vesztegetem.
Néhány évvel később szüleim meghaltak és én mesteremhez szegődtem. Tanítani kezdett, noha nem ment neki könnyen. Ritkán fordult csak elő, hogy nem „atyámnak” szólítottam volna, mert egyáltalán nem kötődtem vérszerinti apámhoz. Apám sohasem hiányzott, mert többet kaptam mesteremtől, mint amit egy apa valaha is a gyermekének adhat. Mesterem nem egyszerűen csak olyan, mintha az apám lenne, jóval többet jelent nekem.
Minden egyes gondolatomat ismerte.
Ha arra gondoltam, hogy nem akarok meditálni, mosolyogva nézett rám.
Rendszerint megkérdeztem: „Miért mosolyogsz?”
Mire ő így válaszolt: „Nem akarsz meditálni.”
Ez segített, mert biztosan tudtam, hogy nem csupán tetteimmel, és beszédemmel kapcsolatban ad útmutatásokat, hanem gondolkozásom és érzelmeim tudatosításával is foglalkozik. Féltem nemkívánatos dolgokra gondolni, de valahányszor valami olyasmire gondoltam, amit rossznak éreztem, ő továbbra is szeretettel vett körül. Sohasem akarta befolyásolni a gondolataimat, de szokása volt, hogy ráébresszen gondolkozásom milyenségére. A tanító mindig szeretettel fordul tanítványához. Az igazi tanító sohasem marasztalja el tanítványát, függetlenül attól, hogy az, mennyire viselkedett helytelenül. A tanító inkább óvatosan segít, és helyes irányba terel. Egy gyerek lehet bármilyen rossz, az igazán szerető anya továbbra is szeretettel viseli gondját. A mester ugyanúgy neveli tanítványát, ahogyan egy anya a gyermekét: szeretettel veszi körül, szelíden bánik vele, és ellátja tanácsokkal.
Nem tudtam, mit adhatott volna egy anya és egy apa, de mesterem mindent megadott. Sohasem várt érte cserébe semmit és nekem sem volt semmim, amit neki adhattam volna. Végtelen szeretetet érzek iránta, mert mindent megtett értem – tanított, felkészített – és én mindmáig képtelen voltam bármit is tenni érte. Egy mesternek semmire sincs szüksége. A valódi spirituális vezetők semmit sem kérnek, de mindent odaadnak.
Az igazi tanító a végsőkig önzetlen, és jobban szereti tanítványait, mint apa a gyermekét. Egy apa általában világi javakban részesíti gyermekeit, segíti őket, míg felnőnek, a világi életre készít fel. A szellemi atya azonban önzetlenül nyújtja azt, amit sohasem kaphatunk meg egy apától, és senki mástól sem. A spirituális hagyomány kivételével sehol sem láttam erre példát. Az apa és az anya életet ad, felnevel, tanít, vagyonát adja, de egy gurudéva azt a tudást adja át tanítványainak, mely saját közvetlen tapasztalatából származik.
A jóga hagyományaival kapcsolatos tudás átadása pontosan olyan, mint amikor egy apa a birtokát adja át a fiainak. A mester isteni szeretete nem hasonlítható az emberi szeretethez, mert olyasvalamiről van szó, amit csupán a szív érthet meg, és az elme sohasem képes felfogni. A valódi spirituális hagyomány szellemében a tanító oly sokat ad tanítványának, hogy ezzel elárasztja és átformálja annak életét.
Miután jó darabig mesterem mellett maradtam, elküldött Gangotriba, hogy egy hittestvérem társaságában éljek, aki az Írásokra kezdett tanítani. Hittestvérem szeretett, de nem értette más szádhuk elleni lázadozásomat, és nem nézte jó szemmel a velük folytatott állandó vitáimat. Viselkedésemmel kapcsolatban ellenséges hangvételű üzeneteket küldözgetett mesteremnek, aki aztán értem jött és egy időre magával vitt, de később mindig visszaküldött hozzá. Nem szerettem vele lenni, és akkor sem éreztem jól magam, amikor olyan helyzetbe kerültem, hogy családoknál kényszerültem vendégeskedni, de erre szerencsére csak ritkán került sor.
Egy nap kíváncsiskodni kezdtem hittestvérem életével kapcsolatban, újra és újra arról kérdezgettem, hogy hol született. Akkor még nem tudtam, hogy a szvámik sohasem beszélnek a múltjukról, de esetemben kivételt tett, és elárulta, hogy hol született. A mesterek és bölcsek nem foglalkoznak a múltjukkal, nem tulajdonítanak jelentőséget születésnapjuknak, életkoruknak és születési helyüknek sem. Nem szeretnek vérszerinti rokonaikról beszélni. A beavatási szertartás alkalmával a szvámi maga végzi el az utolsó rítusokat, és aztán tudatosan feledkezik meg születési helyéről és azokról az emberekről, akikkel korábban élt. A szvámik körében nem szokás a múltról beszélgetni. Múltjukat halott múltnak nevezik, mert úgy gondolják, hogy újjászülettek. Ugyanezeket a kérdéseket mesteremnek is feltettem, aki állandó kérdezősködésemre végül elárult egy-két dolgot élete korábbi szakaszáról. Megtudtam, hogy egy nyugat-bengáli bráhmana családban született.
Rokonait egy olyan bölcs avatta be, aki időnként lejárt a Himalájából és azon a környéken vándorolt. Mesterem, aki szüleinek egyetlen fiúgyermeke volt, már fiatalon árvaságra jutott. Ekkor vette magához az imént említett nagy-tudású bölcs. Mesterem úgy nyolcvan éves lehetett, amikor ezt elmesélte nekem. Bengáli kiejtéssel beszélt, és noha nem használta az anyanyelvét, olykor bengáli dalokat énekelt. Szanszkrit nyelvtudós, de tud angolul és sok más nyelven is.
Bengáli utazásaim során egyszer ellátogattam mesterem szülőfalujába. Egykori lakóhelyének híre-hamva sem volt, és arra gondoltam, hogy egy mesterem nevét megörökítő szamádhit kellene ott építeni, ő azonban megtiltotta. A faluban két nyolcvanéves hölgy kivételével senki sem emlékezett már mesteremre. Ők mesélték el, hogy egy himalájai mester jelent meg és vitte magával tizennégy éves korában. „Igen, határozottan emlékszünk rá” – mondták, és érdeklődtek, hogy él-e még, ha igen, akkor merrefelé. Élete további alakulásáról is kérdezősködtek.
Mesterem egy barlangban él, csak napkeltekor jön ki, és egy órával később már megy is vissza meditálni. Naponta kétszer áll fel meditációs testhelyzetéből. Olykor a barlang környékén sétál, máskor napok telnek el, és egyáltalán nem lép ki onnan. Három-öt haladó tanítvány mindig ott él vele. Mesterem és tanítványai a három téli hónapra 2000-2500 méteres magasságig ereszkednek le. Előfordul, hogy Nepálba utazik, és egy Namcsabazzartól körülbelül 11 kilométerre található helyen él néhány hónapig.
Általában kecsketejjel él, olykor azonban egy kis, fekete shjama tehén tejét issza. A fekete tehén már-már háziállatnak számít, az ott időző tanítványok ügyelnek rá. Mesteremnek időről időre egy felerészt vízből, felerészt kecsketejből készített italt vittem. A nélkül adtam neki, hogy kérte volna, és ha azt láttam, hogy nem nyúl hozzá, akkor elvittem.
Később megint vittem neki tejet. Ez volt egyetlen tápláléka.
Mesterem folytonos szahadzsa-szamádhi* tudatállapotban van, nagyon keveset beszél. Egyszer kilenc hónapig éltünk együtt úgy, hogy szinte egyáltalán nem beszéltünk egymással. Csaknem végig csukott szemmel, meditációban ülve töltöttük az időt. Én is tettem a dolgom és ő is tette a dolgát. Nem kellett szóban érintkeznünk. Összhangban voltunk, értettük egymást, így szükségtelen volt beszéd útján érintkeznünk. Beszédre akkor van szükség, ha két ember nem érti meg egymást, a megértés érdekében, a szóbeli közlés azonban a kommunikáció szegényes formája. Mi már egy ennél mélyebb szinten kommunikáltunk egymással, így nem is volt szükség szavakra. Mesterem és én is jobban hittünk a szavak nélküli kommunikációban. Mosolyogva válaszolt ostoba kérdéseimre. Nagyon ritkán szólalt meg, de megteremtette fejlődésem feltételeit.
Vannak, akik Bengáli Baba néven ismerik mesteremet, mások egyszerűen Babadzsinak hívják. Azért hívom gurudévámat „mesternek”, mert nem találok rá ennél jobb szót. Iránta érzett szeretetem örök törvényhez hasonló. Tanításaiban sohasem találtam semmit, ami valótlan lett volna, és sohasem láttam önzőnek semmiben. Isteni szeretet töltötte meg minden tanítását, akár tetteiről, beszédéről vagy hallgatásáról volt szó. Szavaim elégtelenek, képtelenek kifejezni mesterem nagyszerűségét. Őszintén hiszem, hogy a halhatatlan bölcsesség jógija, és a Himalája egyik legnagyobb mestere. Életcélja, hogy a felkészülteket elvezesse a megvilágosodáshoz, hogy szeresse, védelmezze azokat, akik még csak most készülnek fel, és utat mutasson nekik. Bárki is kerül bajba, ha mesteremet emlékezetébe idézi, segítségre lel. Meggyőződtem róla, hiszen számos esetben sok más emberrel együtt én magam is tapasztaltam ezt.
Ha sűrű programom közepette időt szakítok magamnak, erős vágy ébred bennem, hogy visszamenjek hozzá, mert számomra ő az egyetlen, aki utat mutathat. Bárhol legyek is, minden lehetséges formában tisztelettel és odaadással fejezem ki iránta érzett rajongásomat.
Ha hibákat követek el, úgy azok az én hibáim, de ha valami jó is van az életemben, akkor az, tőle ered.
